A polaritás törvénye

A polaritás törvényét, mint a valóság egyik legalapvetőbb törvényszerűségét, csak kevesen részesítik kellő figyelemben.

 

 

Yin yang

Értékarányokban gondolkozunk, tehát mindenki kiépít magában egy vonatkoztatási rendszert, amely szerint a következő jelzőkkel ítélkezik: jó, helyes, értékes stb. Az ellentétes fogalmakkal - rossz, hibás, értéktelen - pedig azokat a dolgokat bélyegzi meg, amelyek véleménye szerint nemkívánatosak, és ezért létezniük sem volna szabad. Ezzel a hozzáállással azonban a valóság gyökereit fűrészelgeti. Hiszen amely pillanatban nincs többé rossz, a jó sem létezhet többé. Ha elektromos vezetékemből a jövőben kiküszöbölöm a negatív pólust, nem lesz áramom. Aki a rossz ellen harcol, ugyanazt teszi, mint aki a jó ellen küzd: mindketten a valóságot támadják. A jó és rossz nem egyéb, mint ugyanazon dolognak poláris megjelenési formája, csak éppen nem tudjuk már a kettőt egységnek elképzelni. Minden embernek, aki olyan büszke a 'jóságára', meg kellene gondolnia, hogy csakis azoknak a számlájára lehet 'jó', akik 'nem jók', hiszen csak ezek létezésével lehet a kettőt megkülönböztetni. És még ehhez jön az, hogy az önmagát jónak hirdető ember szintén nem kizárólag jó, hanem valahol rossz is, csak ezt a tulajdonságát elfojtja, száműzi a tudatalattiba, onnan vetíti ki a környezetre. C. G. Jung az embernek azt a részét - amely egyébként mindenkiben megtalálható - az árnyék archetípusának nevezte el. Ki csodálkozik azon, hogy az árnyéknak a tulajdon személyiségünkhöz való kapcsolatának felmérése minden neurotikus zavar pszichoterápiás kezelésének első szükséges - és nehéz - lépése? A természet 'egész' embert követel, és ehhez hozzátartozik a valóság mindkét oldala.

white blackVajon ezen a két ábrán mit látunk? Ha külön-külön megvizsgáljuk, a két ábrán találunk valami különbséget? Ha csak a fehéret nézzük, semmit sem tudunk róla mondani hisz nincs mihez viszonyítani. Honnan tudjuk, hogy a fehér a rossz vagy a jó? Ha csak a feketét vizsgáljuk, honnan tudjuk, hogy rossz-e vagy jó? Sehonnan! Csak akkor tudunk rossz vagy jó néven említeni bármit is, ha ott van mellette egy másik tényező, amihez viszonyítva ki tudjuk jelenteni, hogy a vizsgált dolog ahhoz képest jó vagy rossz.

 

yin yangCsak akkor nyer értelmet bármi is, ha van mihez viszonyítani. Minden duális. Még a teremtés is, amiről általában nem sokat tudnak az emberek. Csak a semmihez képest mondhatom, hogy van valami. Csak a jóhoz képest mondhatom, hogy valami rossz. De mind a kettő kell, hogy a jelet megértsük!

 

 

 

Vajon szabadon rendelkezünk a sorsunk felett?

A boldog, harmonikus és sikeres élet előfeltétele az, hogy az ember szeresse, ismerje önmagát és azokat a törvényszerűségeket, amelyeknek alá van rendelve. A szabadság és a törvények feletti hatalom a törvények ismeretével kezdődik. Hiszen a molnár is csak akkor szerelheti vízimalma kerekét a megfelelő helyre, ahol a víz meg is fogja hajtani, ha előzőleg megismerte a víz törvényszerűségeit. Csakis akkor nem vagyok kiszolgáltatottja a vaknak tűnő sorsnak, ha elismerem a forma és tartalom törvényét. Ekkor hozzáfoghatok, hogy tudatosan és önállóan építsem az életemet. Az út alapjában véve mindig ugyanaz: az embernek meg kell ismernie tudatalatti tartalmait és erőforrásait, valamint képességeit, hogy eljuthasson tulajdonképpeni önmagához. C. G. Jung ezt a folyamatot individuációnak nevezte.

Ha elüt egy kocsi, vagy lelőnek, vagy megerőszakolnak, vajon ki a felelős?

Tudom, hogy e fejtegetésekkel nem váltok ki lelkesedést, mert az ember mostanában már nem alkalmas arra, hogy vállalja ezt a felelősséget. Sokkal kényelmesebb, ha másokat okolunk és szidunk a rossz sorsunkért. De aki elsősorban nem a kényelmével törődik, hanem azzal, hogy harmonikusan alakítsa életét, az nem megy el a tények mellett. Hogy még érzékletesebbé tegyem, amit mondtam, egy extrém esettel szeretném példázni, milyen következtetésekhez vezet a sorsunk iránti felelősség. Egy családapát elgázol egy részeg autós, a férfi élete végéig béna marad. Szokásos reakciónk: mély részvét a megbénult családapa iránt, düh és utálkozás a részeg sofőr felelőtlensége miatt. De a valóság más. A baleset, összes következményeivel együtt, a családapa sorsa, és ezért egyedül ő viseli a felelősséget.

Egyelőre csak azt szeretném kijelenteni, hogy nincsenek véletlen események, hanem az emberek tudat alatti eseményóhajuk által olyan helyzetekbe kerülnek, amelyek alkalmasak arra, hogy a sors tendenciáit átültessék a valóságba. Így például egy gyilkos nem ölhet meg 'bármilyen' áldozatot, hanem csak egy olyan embert, aki belsőleg - 'tartalmilag' kész erre az eseményre. Tudom, ez szokatlanul hangzik. De még mielőtt 'megszokásból' ítélkeznének, gondolkodjanak el azon, hogy valaha az is szokatlanul hangzott, hogy a Föld kering a Nap körül - márpedig mégiscsak így van. Térjünk vissza extrém példánkhoz. Nehogy valaki félreértsen, hangsúlyozom, hogy ez a szemléletmód semmiképpen nem legalizálja a gyilkosságot, csupán a hangsúlyokat tolja el. Az áldozatot szemlélve 'minden rendben van', hiszen fatális szituációt keresett és megtalálta, méghozzá egy másik embert használva fel sorsának beteljesítésére. Ez a másik ember, a gyilkos, tettével 'szívességet tett' áldozatának, ebből azonban még nem következik az, hogy tette helyes is volt. Mert a gyilkos ezzel a tettével olyan tartalmat szolgáltatott saját sorsának, amelynek formális következményeit neki magának kell viselnie. Ez a saját, legigazibb problémája, nem pedig a többi emberé, akik harsogva követelik a bosszút és az ítéletet. Ha azért zárnak be egy gyilkost, hogy megvédjék őt a saját tetteitől, akkor ez logikus. De ha azért teszik, hogy 'ártatlan' embereket védjenek meg tőle - akkor ennek semmi értelme.


Szerző : Soul Storage

Utoljára frissítve: 2016. március 06., vasárnap 22:33
Értékelés:
(1 szavazat)
  • Nincsenek hozzászólások
Vissza a tetejére