A helyzet azonban az, hogy Kr. u. 553-ban igen jelentős dolog történt a Biblia szempontjából a második Konstantinápolyi Zsinat keretében, melyet az egyház ötödik ökumenikus zsinatnak is nevez. Ezen 159 keleti és 6 nyugati püspök vett részt, Virgilius római pápa nem volt jelen. A zsinat nyomán bevezetésre került a hárompontos törvény, mely eredetileg Kr. u. 531-ben keletkezett.

Ez egy elfeledett polgári törvény volt.

Justinianus (Kr. u. 483-565) valódi szándéka azonban az volt, hogy Istenné nyilvánítsa magát és hitvesét (az Encyclopaedia Britannica alapján). Theodora halála után, amit Kr. u. 547-re tesznek, sem tett le erről a tervéről, és mi más állhatná útját leginkább ennek az törekvésnek, mint az, hogy a haláluk után újraszületve vezekelniük kelljen előző életeik tettei miatt. A zsinat keretein belül ezért eltörölték a Kr. u. 451-es khalkedóni dekrétumot, amely lépést a zsinat a hárompontos törvény meghozatalával sikeresen elkendőzte. Az említett, 451-ben összehívott egyházi tanácson nagy viták árán kimondták, hogy Krisztus emberi és isteni természetű is egyben. Így tehát a II. Konstantinápolyi Zsinat valódi lényege az volt, hogy Órigenész írásait ítéljék el, és nem az, hogy egy jelentéktelen törvényt iktassanak be. A pápa denunciálta az ötödik ökumenikus zsinatot, ezért kigúnyolták. Nincs bizonyíték arra, hogy a pápa jóváhagyását kérték volna a zsinatra. Ez nem vallásos kongresszus volt, hisz azok kezdeményezték, akik Constantinus idejében „megtértek”.

Ha a lélek megszabadul anyagi korlátaitól, a tiszta fény ragyogásává válik. Órigenész kedvenc képét a lélek földi test levetése utáni állapotáról Justinianus e szavakkal tiporta a sárba.:

Isteni szerencse, hogy ez lett az új testem...„Ha valaki azt állítja vagy gondolja, hogy a feltámadáskor az emberi testek szférikus formában fognak felkelni, nem pedig jelenlegi alakjukban, legyen átkozott.”

Vajon innen ered a keresztények azon meggyőződése, mely alapján a már meghalt fizikai test feltámadásában hisznek? Ha szférikus testben nem támadhat fel a lélek, akkor vajon hogy mehet valaki odaát a mennybe vagy a pokolba – teszem fel a költői kérdést?

Vajon ez a gondolat nem azért maradt-e meg a keresztény vallásban, mert Justinianus és Theodora hatalmukat a feltámadás után is rögeszmésen birtokolni akarták? A feltámadást Justinianus e szavai alapján úgy értelmezhetjük, hogy a lélek még a „fény ragyogásává” se váljék, csak a régi testében születhessen újjá. Ez persze badarság, hisz a lélek az lélek, a test pedig test (János 3:6). Így a lélek a testben most is „fény és ragyogás”, csak a testben látszólag lecsökkent érzékelési képességek miatt nem látható az átlagember számára. Könnyű megérteni, hogy a lélek, mely nem a test, a test halála után tovább él, mert előtte is élt. (Nagyon kevés az olyan regressziós hipnózishoz kapcsolódó eset, mely során a páciens nem tudott előző életére emlékezni. Ezek új lelkek lehetnek.) A reinkarnáció híressé vált eseteiben soha sem az előző életében használt testében éledt újjá az illető, hanem egy új testben. A logikai ellentét a reinkarnáció, mint a lélek új testben való megszületése (amivel kapcsolatban egyre több esetet olvashatunk), és Justinianusnak a hatalom megtartására irányuló törekvésében rejlik. Utóbbi azt tűzi ki célul, hogy ugyanabban a testében szülessen újjá, amiben meghalt, szférikus átmenet nélkül. Ha pedig nem lenne szférikus átmenet, akkor az összes reinkarnációs esetben (amiket vagy elhiszünk, vagy nem), nem szabadna időnek eltelni a leszületés és az előző életben bekövetkező testi halál közt. Igaz, az idő, mint skaláris mennyiség, nem ugyanúgy telik testben, mint a testen kívüli érzékelésben. Ez a tulajdonsága a halál közeli élményekről szóló beszámolókban is gyakran megjelenik (pl. klinikailag egy percig volt „halott” az illető, miközben az odaát zajló kalandozását órákig tartónak élte meg). Tehát a reinkarnációban hívő Justinianus tiltakozása volt-e a 15 pontos rendelet az ellen, hogy földi javait esetleg elveszítse új inkarnációját követően?

A püspökök a császár indítványára aláírták a 15 egyházi átkot. Ezzel kényszerítették az elismert origenistát, Szküthopoliniai Theodoroszt álláspontja visszavonására.

Ezután egyenesen üldözték Órigenész és Platón tanainak hívőit, a cél a reinkarnáció eszméjének teljes eltörlése volt. Ezért a Bibliából is törölték a reinkarnációra vonatkozó passzusokat.

Plótinosz (Kr. u. 205-270) Órigenésszel együtt Ammóniosz Szakkasz (Kr. u. 175-242) tanítványa volt, aki Kr. u. 193-ban a neoplatonikus iskolát megalapította Egyiptomban. Kr. u. 529-ben Justinianus bezáratta Athénban az utolsó neoplatonikus iskolát is, ahol még tanították a reinkarnáció doktrínáját.

Vénségére Justinianus megbánta rémtetteit, és kétségbeesetten kereste a feloldozást.

Ezután 1000 évre hivatalosan eltűnt a reinkarnáció fogalma a kereszténységből, és mindmáig sem vizsgálták felül ezt a kérdést.

1054-ben a római és görögkeleti egyház kiközösítette egymást.

A XV. sz.-ban a görögkeleti egyház megbízottja, Gemisthus György a firenzei zsinat idejében arra biztatta Cosimo de Medici-t, hogy Itáliában élessze újjá Platón tanait, egy platonista akadémiát létrehozva.

„Úgy látszik, a katolikus tudósok kezdik visszautasítani, hogy a római egyházak bármi köze lett volna Órigenész kiátkozásához. Ezzel azt sugallják: az egyház téved, ha azt hiszi, hogy sok évszázadon át elítélte Órigenészt. Azonban e tévedés egy katasztrofális eredménye még mindig megmaradt; nevezetesen, hogy kiutasították a keresztény hitből a lélek korábbi létezésének elméletét, vagy a reinkarnációt.”

Joseph Heads and S.L. Cranston – A reinkarnáció kelet-nyugati antalógiája

Így tehát a magyarázat egyértelmű arra nézve, hogy miért nem találunk a Bibliában kellő információt e téren.

Szerző: Soul Storage